Borsod-Abaúj-Zemplén megye

tegnap | Propeller
Csalással próbált polgármester lenni egy 61 éves férfi, ellene és társa – egy 64 éves nő – ellen választás rendje elleni bűntett miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség – közölte az MTI-vel Martossy György főügyészhelyettes csütörtökön. Illusztráció: Pixabay Mint írta, egy abaúji kistelepülésen 2016 júliusában időközi polgármester- és képviselő-testületi választást írtak.
tegnap | Magyar Online
Borsod-Abaúj-Zemplén - Tavaly nyáron Boldván, múlt hétvégén Sályban torkollott majdnem lincselésbe a baleset.
november 21. | ProfitLine
Vegyipari és elektronikai cégek vezetik Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a gazdasági társaságok 2016-os adóbevallási adatai alapján elkészített TOP 100-as listát, amelyet a kiadványt szerkesztő Észak-Magyarország című napilap mutatott be kedden Miskolcon az adóhatósággal és a megyei ipari és kereskedelmi kamarával közösen.
november 21. | Magyar Online
Miskolc - Kedden délután mutatjuk be és adjuk át az idei TOP 100 magazint.
november 20. | Propeller
Közlekedési balesetben meghalt egy férfi hétfő este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Prügy határában – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság az MTI-t. Egy személygépkocsi összeütközött egy kisbusszal, majd egy másiknak frontálisan nekihajtott. Az autó utasa, egy 44 éves prügyi lakos a helyszínen életét vesztette, a 61 éves sofőrt pedig súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba –.
november 20. | Propeller
Továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Hajdú-Bihar megyékben foglalkoztatták a legtöbb közmunkást. Tovább csökkent a közfoglalkoztatottak létszáma szeptemberben az előző hónapokhoz képest: az idén már tartósan 200 ezer fő alá esett a foglalkoztatási formában részt vevők száma – ismerteti a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási jelentését a Magyar Idők.
november 18. | Magyar Online
Miskolc – A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a következő határozatokat hozta a legutóbbi ülésén az elmúlt heti forduló után.
november 13. | hvg.hu
Ma és holnap is számítani kell erős légmozgásra. Az Országos Meteorológiai Szolgálat Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyére adott ki figyelmeztetést.
november 11. | Magyar Online
Miskolc – A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a következő fegyelmi határozatokat hozta az elmúlt heti fordulóban kiállított játékosok ügyében.
november 10. | Magyar Online
Kazincbarcika - A munkára és a megélhetésre fókuszált az MSZP részországgyűlése a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kazincbarcikán csütörtökön, az ellenzéki pártnak korábban Hajdúszoboszlón és Egerben volt hasonló rendezvénye, a következőt Ajkán tartják majd.
november 10. | ProfitLine
Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Heves megye 38 barlangját teszi biztonságosabbá a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI); a 2020-ig tartó, 380 millió forintba kerülő fejlesztéseket az Európai Unió finanszírozza - az igazgatóság erről közleményben tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.
november 9. | MSZP
A munkára és a megélhetésre fókuszált az MSZP részországgyűlése a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kazincbarcikán csütörtökön, az ellenzéki pártnak korábban Hajdúszoboszlón és Egerben volt hasonló rendezvénye, a következőt Ajkán tartják majd.
november 9. | Inforádió
Hárman megsérültek közlekedési balesetben csütörtök reggel a 3-as út Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán, Szikszó határában - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
november 8. | hvg.hu
Kigyulladt egy kamion az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán a geleji pihenő előtt szerda este, a műszaki mentés idejére a rendőrség lezárta a sztráda mindkét oldalát - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
november 8. | Magyar Online
Miskolc - Az elmúlt napokban kilencen veszítették életüket Borsod-Abaúj-Zemplén megye közútjain, tizenketten súlyosan és huszonhárman könnyebben megsérültek. A legutóbbi halálos balesetben a sofőr járműve sebességét nem az útviszonyokhoz igazítottan választotta meg.
november 7. | Magyar Online
Tolcsva - Elindult a Nemzeti borkincstár program, amellyel a magyar borászat történetében egyedülálló értékmegőrzési folyamat kezdődik el - közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tolcsván, sajtótájékoztatón.
november 7. | Magyar Online
Tállya - A magyar mezőgazdaság Európa leggyorsabban fejlődő mezőgazdasága, és az a cél, hogy ez a jövőben is így maradjon - mondta Fazekas Sándor a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tállyán kedden a Századvég Gazdaságkutató Zrt. Agrárium-vidékfejlesztés helyzete című konferenciáján.
november 7. | Propeller
Lélegeztetőgépre kapcsolva fekszik és élet-halál között lebeg még mindig az a két férfi, akik szombaton szenvedtek súlyos mérgezést pálinkának álcázott metil-alkoholtól Dámócon. A férfiakat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban ápolják, csakúgy, mint a további hat beteget – írja a blikk.
november 5. | Inforádió
Őrizetbe vettek a rendőrök egy férfit, aki a gyanú szerint mérgező italt értékesített helyi lakosoknak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dámócon, a mérgezésbe időközben egy másik ember is belehalt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
november 5. | Magyar Online
Borsod-Abaúj-Zemplén - Szeptembertől a fagyos éjszakák beköszöntéig aktuális az őszi virághagymák elültetése.
november 4. | Inforádió
Egy ember meghalt, hárman súlyos állapotban kerültek kórházba mérgezés miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dámócról - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
november 4. | Magyar Online
Miskolc – A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a következő határozatokat hozta a legutóbbi ülésén az elmúlt heti forduló után.
november 3. | Propeller
Személyautó sodort el egy kerékpárost Mezőkeresztesen péntek este, a nő a helyszínen meghalt – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Janasóczki Attila tájékoztatása szerint a baleset a település szélén lévő Szentistváni utcában történt.
november 3. | Magyar Online
Ózd, Sajóvelezd - Több mint félmillió forint értékű vágott dohányt foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) két szabolcsi férfitől a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajóvelezdnél.
november 2. | Propeller
A 135 ezer inaktív 44 százaléka gondolja, hogy ha keresne, sem találna munkát – írja a Világgazdaság. Illusztráció: Pixabay A lap információ szerint a legtöbb kihasználatlan munkaerő Szabolcs-Szatmár-Bereg (20,3 százalék), Borsod-Abaúj-Zemplén (15,2 százalék) és Hajdú-Bihar (14,4 százalék) megyében van a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Munkaerőpiaci helyzetképe szerint.